2011. március 9., szerda

Odúkihelyezések

 Az idei (2011-es) szakköri foglalkozások nagyrészt odúk készítésével, javításával illetve a szakköri műhely dekorálásával teltek. Összesen 4 odút készítettünk és 3-at javítottunk fel. Az újonnan készített odúk közül 2 c típusú (barázdabillegetőnek, illetve rozsdafarkúnak), 1 d típusú  (macskabagoly számára) és 1 denevérodú is készült.
A felújított odúk mind b típusúak. A szakkörnek így már összesen 11 odúja van és ezen kívül még két egyszerű fészkelőhelyet alakítottunk ki házi rozsdafarkúak számára. Bízom benne, hogy ezekből a fészkelőhelyekből minél több fióka fog szárnyra kelni.

 A téli etetésünk is lassan befejeződik, hiszen  itt a tavasz és a március már az etetési időszak végét jelenti.
Szinte az egész téli madáreleség szükségletünket fedezte Gergő apukájának (Pálinkás Gyurinak) a felajánlása, ami egy egész zsák fekete napraforgó volt. (Köszönet érte!)
  Idén sem panaszkodhatunk a madárvendégek számát tekintve, de a fajgazdagságot illetőleg jóval csekélyebb volt a felhozatal. A tavalyi 9 - 10 fajjal ellentétben idén, szinte csak verebeket - többségében házi verebeket etettünk. Idén 30 - 40 fős verébcsapat találta meg nálunk a téli mindennapi betevőt. Rajtuk kívül néhány széncinege, balkáni gerle jelentkezett illetve a pintyek családját egy erdei pinty párocska képviselte. Teljesen eltűntek a zöldikék, a tengelicek, az erdei és a fenyőpintyek. Nem tudom mi lehet ennek az oka, de remélem csak annyi, hogy valahol máshol találtak maguknak téli menedéket.

 A márciussal együtt  megjött a fészekrakási kedvünk is, így kihelyezésre kerültek az új és a felújított odúk.
 Most főleg a Gerjére és annak környékére koncentráltunk, mivel tavaly az iskolába már kihelyeztünk 3 b típusú odút. (Ezek közül egyben volt egy 9 fiókás széncinege költésünk.) Igaz tavaly a Gerjéhez is kitelepítettünk 3 b típusút és egy c típusút. Ezek közül két b típusúban történt cinegeköltés a c típusúba pedig egy pele fészkelte be magát. Megfigyeléseink szerint az odúkat télen is használták a madarak éjjeli menedéknek. Idén ezek az odúk lettek felújítva és újra kihelyezve. Ezek mellé vittük ki a d típusút és a denevér odút.
Pele "fészek" bélése

 Az iskola területére helyeztük ki a két c típusú odúnkat, mivel barázdabillegetőt és házi rozsdafarkút minden évben megfigyeltünk iskolánkban.
 Ezek után nem marad más hátra, minthogy várjuk és figyeljük az odúlakókat. Ezért a következő szakköri alkalmakon az elmélettel fogunk kicsit többet foglalkozni, hogy felvértezzük magunkat azzal a szükséges ornitológiai ismerettel, amely a minél pontosabb meghatározást eredményezi. (Hajrá!)

 Mindemellett egy nagyszabású terv megvalósításába vágtunk. Szeretnénk a Gerje melletti öreg nyárfákkal körbevett elegyes erdőben - ott, ahol valamikor kisebb épületek állhattak - egy madármegfigyelő "bázist" kialakítani. Itt kihelyezett odúk és magyarázó táblák mellett leseket és ösvényeket szeretnénk kiépíteni.
Ennek első lépése a terület kitakarítása, amelyet február 26-án kezdtünk el. Sok a tennivaló, de remélem szép lassan a végére fogunk érni.

 Figyelmetekbe ajánlom a blog új oldalát, ahol a szakkör tagjaival ismerkedhettek meg.

 A fentebb leírt témával kapcsolatos fotók megtekintéséhez kattints a képre.

2011. január 16., vasárnap

Margit - sziget 2011. 01. 14.

Lelkes kis csapatunk, most Budapestet vette célba.

Szerettünk volna kerce-, barát-, és kontyos récékkel találkozni a Duna parton, de az enyhe idő miatt csak barátságos tőkésrécékkel találkoztunk.
Illetve kárókatonákkal, Kornél szerint: három katonákkal és ebben van némi igazság. (Mivel hárman voltak.)
 Csalóka volt az időjárás, mert bár a hőmérő higanyszála magasra szökött, de a dunai szél még is csak cudarrá változtatta a helyzetet. (Sej, Dunáról fúj a szél...)
Így a Margit szigetet vettük célba, némi szélárnyékos helyet remélve.
Az Árpád - hídon sűrű durrogtatással fogadtak minket, a galambvadászok.(Szerencsére nem örvös-, nem, posta-, nem parlagi- de még csak nem is  sült galambokra, hanem agyaggalambokra lőttek.)

A szélvédett szigeten eszegettük elemózsiánkat, miközben fenséges dallamokat dúdolt felettünk a zenélő kút.
Majd a Japán-kertben vörösbegyet, a csalitosban álmos mókust, a fenyvesben fürge fakuszt szemlélhettünk.

Közben "nem történt semmi", csak évszázados fákon és romokon, no meg a játszótéren ugrabugráltunk.
A hiányzó megfigyelési tapasztalatainkat a vadaskertben pótolhattuk, a récéknél, az ölyveknél, a réti sasnál. És persze a parton. Danka- és vihar sirály, dolmányos- és vetési varjú, vízi és szárazföldi busz.

E könnyed pár órás séta után már meg sem kottyant az erőltetett menet végig a körúton.
 Aztán némi elmebaj, akarom mondani elmebajnokság  a vonaton és Pilisen voltunk meleg  otthonunkban, jól befűtött kandallóink előtt ücsörögve (lábunkat langy vízben áztatva) meséltük tátott szájú hallgatóságunknak legújabb történeteinket.

 A képek itt megtekinthetők.

Résztvevők:
Bakos Bea, Gábris Anita, Kovács Kármen, Morva András, Németh Flóra, Németh Kornél, Ormai Petra, Pálinkás Gergő, Pércsi Levente, Tóth Lilla, Tóth Richárd

2011. január 11., kedd

Odúellenőrzés 2010. 12. 18.

2010. December 18-án, a zord idő ellenére, csekély létszámú - de annál elszántabb- csapat indult,
a Gerjébe kihelyezett odúk ellenőrzésére.
Az expedíció résztvevői: Kovács Kármen
                                     Németh Flóra
                                     Tóth Lilla
                                     Pálinkás Gergő
                                     Pércsi Levente

A kihelyezett négy odú közül egyet nem sikerült meg közelíteni, egybe nem sikerült betekintést nyerni, egy kipucolásra került, egy pedig békén hagyatott.
A két odúba, amelyekbe bepillanthattunk éjszakázó madarak nyomait véltük felfedezni.



 Az ellenőrzések után visszafordultunk.


Az éhség és az embert-próbáló körülmények miatt, tűrőképességük határára jutott résztvevők között konfliktus alakult ki, melynek során egyesek havat igyekeztek társaik arcába és szájába erőltetni. A támadásokat a megtámadott kutatók viszonozták.
A dulakodások során sokan kipirultak, sikoltoztak, egyesek szemébe könny is szökött. Volt aki légszomjra panaszkodott.



De miután a kedélyek lecsillapodtak és a társaság ráeszmélt kiszolgáltatott állapotára....
...leporolták a havat ruháikról és hazamentek.

Madármegfigyelések: egy ökörszem, egy középfakopáncs és néhány tőkésréce.
Fényképek megtekintése

2011. január 8., szombat

Szárnybontogatás


Iskolánkban (Gubányi Károly Általános iskola Pilis) két éve működik madárbarát szakkör.
A szakkör célja, a gyerekekkel megszerettetni a természetet, azért hogy a jövőben olyan felnőttekké váljanak, akik tudatosan óvják, gondozzák az őket körülvevő szűkebb és tágabb környezetüket.
A szakkörök során főleg madarakkal ismerkedünk, de rajtuk keresztül betekintést nyerünk az élővilág szinte minden területére, annak kapcsolatrendszerébe, érzékeny szimbiózisába.
Tevékenységi körünk az elméleti ismereteken túl, a rendszeres terepgyakorlatokra (kirándulásokra, táborozásokra) illetve madárvédelmi eszközök készítésére (etetők, odúk stb..) terjed ki.
A blogon programjaink leírásával és az azokhoz tartozó fotókkal találkozhatsz.