2012. május 28., hétfő

Ismét eljött a nap!

Idén harmadik alkalommal rendeztük meg az iskolában a Madarak Fák Napját, amely bevallom inkább szólt a madarakról, mint a fákról. A fák és a madarak annyira össze tartoznak, hogy a daloló, csicsergő, csivitelő, fütyürésző, ékes tollú madarak mögött szerényen meghúzódó csendes fákat, már sokszor észre sem vesszük.

Pedig nem csak madarak fészkét rejtik, odút, védelmet nyújtanak, élelmet kínálnak, hanem az éltető oxigént is ők adják. Ezért vigyázzunk rájuk, becsüljük meg őket.
Az idei év fája a zselnicemeggy. Részletes ismertetést olvashatsz róla a jobb oldalon található fülre kattintva.

Az év madara az egerészölyv. Ezért a kiállításon egy külön asztalt rendeztünk be a ragadozóknak azon belül az egerészölyveknek. Itt ismerkedhettek a látogatók a ragadozó madarak táplálkozásával, fészkelési szokásaikkal.


A többi asztalon a tollakkal, fészkekkel, madárvédelmi eszközökkel találkozhattak az érdeklődők.

Ezenkívül berendeztünk egy méretarányosan megnövelt macskabagolyodút, amelyben egy interaktív program segítségével lehetettet baglyokkal és denevérekkel ismerkedni.

Kialakítottunk egy madár lest is ahova bekucorogva és egy lyukon kitekintve madarakat figyelhettek meg a gyerekek.


Az évek során a kirándulásaink alkalmával gyűjteményünk annyi féle érdekes szerzeménnyel gyarapodott, hogy érdemesnek találtuk ezeket is kiállítani. Ezért kialakítottunk egy asztalt, amelyen az erdő élővilágát lehetett tanulmányozni a talált maradványok és nyomok segítségével.

Ezenkívül egy asztalon olyan játékokat helyeztünk el, amelyek madarakról szólnak. Ki lehetet próbálni mennyire ügyes gólya lennél, fészekbe tudod-e juttatni a kicsi fiókákat, illetve milyen érzés lehet sasszárnyakat viselni.

A kiállításon még meglehetett csodálni a különböző madárpreparátumokat, kiadványokat, az év közben készült fotókat és állandó sztárvendégünket az élő kanárit.

Nem könnyű minden évben úgy megrendezni egy kiállítást, hogy az az újdonság erejével hasson, de szakköri tagok leleményességének és segítőkészségének köszönhetően, úgy érzem az idén is sikerült.

A Madarak Fák Napja kiállításhoz már szervesen kapcsolódik a Fülemülék éjkszakája is. Idén második alkalommal szerveztük meg és mindjárt kettő alkalommal.

A Gerje mellett kialakítottunk egy kis mobil tanösvényt. (Attól mobil, hogy a szemléltető táblákat leszedjük, amikor az ösvényt nem használjuk.)
A kiállítás napján, délután a napközisekkel csináltunk egy próba utat az ösvényen.
Még csak tisztítottam a járatokat, éppen kihelyeztem a táblákat és máris egy kisebb csoport felfedezte magának a tanösvényt. Egyikük autodidaktamódon, gyorsan csoportvezetővé képezte magát, s a kis társaságot végig kalauzolta az általam akkor kihelyezett táblák mentén. (Jól tette.) Mint kiderült a Széchenyi utcai iskola 8. évfolyamos tanulói voltak. Le a kalappal, így kell használni egy tanösvényt!

Mi is így tettünk. Először a napközisekkel 10-én délután:

Majd 12-én a vállalkozó szellemű lelkes fiatalokkal. (A viharriasztás és a Dolina teljesítmény túra miatt sokan elmaradtak.):

Végül 19-én az ismét megtartott Fülemülék éjszakáján:


Össz-vissz  100-an lehettek ezeken a kirándulásokon, és eltérően a tavalyihoz képest főleg gyerekek. Ilyenkor mindig megnövekszik az érdeklődés a szakkör iránt, de az a jó, ha ez a lelkesedés kitart szeptemberig. Ugyanis akkor kezdődnek a szakköri foglalkozások. Addig már csak egyszer - kétszer találkozunk, illetve a nyári tábor alkalmával.

A gyerekek mellett meg említem azokat a felnőtteket is akik segítettek a séták lebonyolításában. Menich Rózsa és András, Kertesi Tamás, Pálinkás Gyuri, Kurucz László és a napközis tanítók (Rózsa, Zsuzsa, Bea, Niki). Köszönöm nekik és a szakköri tagoknak a segítséget! Nélkülük nem jöhetett volna létre ez az izgalmas többnapos rendezvény.
Szilvi, Barna, Ricsi, Levi, Johi, Kinga, Luca, Flóra
Kornél, Ricsi, Lilla, Attila ...

                                    
                                                       ..Zsani és                  .
Gergő




  








            TOVÁBBI KÉPEKET A FOTÓKRA KATTINTVA TEKINTHETSZ MEG!!

                 KIÁLLÍTÁS                                                                       TANÖSVÉNY
                                

2012. április 15., vasárnap

Túrák, rendezvények

A március 31-én megrendezett dolinai túra ismét vegyes korösszetételben, de egész jó hangulatban telt.
 Az sem rettentett el egyeseket, hogy előtte több km-t futottak le a Falka klub által megrendezett versenyen.
A szeles időjárás sem rettentett el egyeseseket. Sőt még én sem rettentettem el senkit. (Legalábbis remélem.)

A túra a már megszokottnak mondható Iker-fenyő, Gubányi pince, Sas - hegy megkerülése, Nagy mező, pincék útvonalon zajlott. Persze minden kirándulás újabb és újabb látnivalót ígér.
Így volt ez most is. A részt vevőket főleg a vadlesek, a már nem mozgó állatok és egymás társasága nyűgözte le.

Megpróbálkoztunk egy énekes madár csalogatással, de a zajos erdei törpék miatt, csak egy -két bátrabb széncinege merészkedett a látóterünkbe.

Ezek ellenére véleményem szerint senki nem bánta meg hogy részt vett a kirándulásunkon. (Ezt azoknak írom akiket valami, mégis elriasztott, vagy legalább is távolt tartott attól, hogy eljöjjenek.)


A Dolina - túra tapasztalatain elgondolkodva, arra a következtetésre jutottam, hogy a kirándulásokat - legalább - két részre kell bontani. Az egyik lenne a teljesítménytúra, amely inkább valamilyen hegycsúcs "meghódítását" vagy túraútvonal bejárását célozná meg.
A másik rész pedig az élménytúra, amely madarász-sétákat, kirándulásokat jelentene, ahol kisebb létszámmal, lassabb sebességgel haladnánk, de jobban belemerülnénk a természet rejtelmeibe.
Ezen elv alapján szerveztem egy hajnali madármegfigyelési akciót április 10-én reggel fél hatra.
Két résztvevő és két óra a Geje környékén.

A rendkívül fagyos hideg nem riasztotta el az elszánt madarászokat (Lillát, Gergőt) attól, hogy elinduljanak a hajnali szürkületben.


A kezdeti lelkesedést a mezőn ugráló nyulak és a rendkívüli hajnali madárkoncert f.okozta.

A macskabagolyodú átvizsgálása után, egy énekes rigó változatos nótája, majd egy átsuhanó őzpár segített túllépni a holtponton
 .

Így értünk a horgász-tóhoz, ahol a vízről visszaverődő felkelőnap langymelegében lubickoltunk és nem csak mi...
Az idevetődő napsugarak az éppen virágzó nyárfák ágaira csalogatták a környék átdermedt madarait. A bugavirágzatok és az ágak között rengeteg kis énekes madarat figyelhettünk meg.
Erdei pinty, kék- és szén cinege, barátposzáta, tengelic és egy kis-fakopáncs is megjelent a reggeliző asztalnál.

Sokáig maradtunk ezen a kellemes helyen. Így igazából már csak egy nyúlfarknyi idő jutott a rezervátumunk bejárására, ahol - az apró hajtásoknak köszönhetően -, megfigyelhető a csilp-csalp füzike.
Búcsúzóul még egy beazonosítatlan récepár (talán kanalas récék) és egy egerészölyv húzott el felettünk.
Úgy érzem ez a séta igazolja a fentebb leírt elképzeléseimet a kirándulásokkal kapcsolatban.


Végül megemlíteném az április 14-én lezajlott pilisi faültetést, amely a kerekerdő négyszögesítését tűzte ki célul, vagyis a Négyszögletű - Gyerekerdő pihenőpark létesítésének egyik fontos mozzanata volt.


 A programot a Pilisi Klímabarát-kör szervezte, és hívott meg engem is a szakkör képviseletében a programra. Annak ellenér, hogy már nem volt időm értesíteni a szakköri tagokat, nagy örömömre szolgált, hogy azért többetekkel összefutottam.
 

A park létesítése hosszú- és középtávon is olyan lehetőségeket kínál számunkra, amely szakkörünk céljaival egybevág, tevékenységünkkel összehangolható. Ezért is egyeztem meg a Klímabarát-kör vezetőjével Pintér Sándorral, hogy a jövőben tartani fogjuk a kapcsolatot és kölcsönösen támogatjuk egymás munkáját.
A programról bővebben erre a linkre kattintva olvashattok:
 http://www.pilis.hu/index.php?p=news&act=show&cid=1118

2012. március 28., szerda

Szemétszedési action



Nagyon jól sikerült a március 28-i tereptisztogatási kezdeményezés!
 Nem kis feladatot vállaltak be, azok akik eljöttek.
A régen itt felhúzott hétvégi házacskákból megmaradt szemét nagy részét igyekeztünk eltüntetni.
Kapacitásunk, időnk és csekély létszámunk nem tette lehetővé, hogy aprólékosan kitermeljünk minden hulladékot, de a táj esztétikai értékét romboló szigetelőanyagokat, PVC és gumi lapokat, háztartási szemét nagyját sikerült egy kupacba hordanunk.
A Gerje-Forrás Kht, Pintér Mihály személyében vállalta, hogy a felhalmozott hulladékot elszállítja. (Külön köszönet érte!)
 A feladat korántsem volt könnyű. A 15 zsák szemetet és a rengeteg burkolatot kb. 3 óra alatt szedte össze a szakkör 5 szorgalmas, lelkes, jóérzésű tagja.
 Nekik szeretném most nyilvánosan is megköszönni, hogy elvállalták az erejüket és kitartásukat megpróbáló feladatot.
Menich Johannának, Révész Kingának, Nagy Ricsinek, Pálinkás Gergőnek és Pércsi Levinek!
Köszönöm, NAGYOK VOLTATOK!!!!!!!!!!!!

Természetesen a szakkör többi tagja is részt vett már a terep rendezésében tisztításában, karbantartásában.
Ezekről a megmozdulásokról a korábbi bejegyzésekben olvashattok.
Ezúton nekik és minden támogatónknak köszönöm az eddigi tevékenységét!

Az ilyen és hasonló megmozdulások alkalmával érzem azt, hogy érdemes ezt a szakkört működtetni!

Még egyszer mindent köszönök és további sok sikert kívánok MAGUNKNAK!

A képek megtekintéséhez kattints ide!

2012. március 12., hétfő

Élőhely-karbantartás

Lezajlott a tavaszi odúkihelyezés és élőhely-karbantartás.
A munkára nagy örömömre szép számmal jelentkeztek.
Összesen  20–an voltunk. 
A korosztály ismét széles spektrumon mozgott, de ez senkit nem hátráltatott a tevékenységében.

Az óvodások rohangáltak,


a nagyok odút szereltek és...

... utat tisztítottak, 


a legnagyobbak lest készítettek.


Az idő és a körülmények nekünk kedveztek.
A rendelkezésünkre álló alapanyagokból négy cinegeodút  (2 szén, 2 kék) és egy denevérodút sikerült összehoznunk.


Ezeket helyeztük ki a Gerje melletti elegyes erdőbe.
A régi odúkkal együtt így már összesen  hét cinegeodú (amelyekből ugyan kettőt emlős lakik), egy bagolyodúnk és kettő denevérodúnk van.


Az odúkon kívül egy madárles kiépítését is megkezdtük.


További terveink között szerepel a terület megtisztítása a különböző hulladékoktól, illetve a madárles használatbavétele.
Ezután utunkat a láperdő távolabbi területei felé vettük.


Nagy örömünkre az égeresbe kihelyezett macskabagoly-odút továbbra is használják.


Ezt igazolják az odúban talált maradványok.



Ezúton is köszönöm mindenki segítségét és a nagyszámú részvételt.

Név szerint:
Bakos Bea, Csupor Fanni, Csupor Vivi, Hallay Szilvi, Kertesi Eszter, Menich Johanna,  Németh Flóra, Révész Kinga, Tóth Lilla,
 Bagosi Csaba, Hallay Ricsi, Jónás Norbert, Kertesi Peti, Kertesi, Menich Zakariás, Menich Krisztián, Pálinkás Gergő Pércsi Levente,
És természetesen a segítők: Kertesi Erika és Pálinkás Gyuri

 Úgy érzem ez egy jól sikerült akció volt.


2012. január 5., csütörtök

2012. Január 01.

2012. január 1-i terepbejárás

A túra a szünidei hagyományoknak megfelelően kezdődött. A szakkör tagjai közül egy fő – a leglelkesebb - jelent meg, így 7.30-kor ketten kezdhettük el a terepbejárást.


Először a szennyvíztisztító felöl közelítettük meg a területet.
 A deres kaszáló nyugodt, békés év eleji hangulatot árasztott.

A macskabagoly odú vizsgálata során megfelelő eredményeket kaptunk. (Nem lepték el a szürke mókusok, mint azt gondoltuk és újabb köpetmaradványokat is találtunk, bár ezek nem voltak már frissek.)

 Tovább haladtunk a kaszálón, hátha látunk őzeket, de a következő bokorcsoportnál megdöbbentő látvány fogadott.
 Széttépet állatok tetemei hevertek egy rakáson. Egy mezei nyúl, egy fácánkakas és egy fácántyúk.

Megvadult kóbor kutya – vagy kutyák – ámokfutásának véltük, de valójában nem értem, hogy miért voltak egymásra halmozva a szétcincált maradványok. Van olyan kutya, amelyik terítéket készít? (Ha van, csak valamilyen vadászkutya félére tudok gondolni.)
 Ez után a felkavaró élmény után csendesebb vizekre eveztünk és a kereszt környéki kiserdőt fésültük át. Itt már sokkal kellemesebb látványban volt részünk.
 A köd, a pára, a nap játéka sejtelmesen széppé varázsolta a tájat. Később pedig a fák deres ágai emelkedtek ki a kék ég hátteréből.

 Az erdőben odúink a helyükön voltak és ezen kívül felfedeztük, hogy rengeteg cinke keresgél a fák törzsén és ágaik közt. Szerencsére van jó lelkű pártfogójuk is, aki eteti őket. A cinegéken kívül találkoztunk még zöldikékkel, nagy fakopáncsokkal, szajkóval, hamvas küllővel, szürke mókussal.
 A séta végén a keresztnél – a néhai Szent Lélek templom helyén -, megáldottuk a környéket és pezsgőt bontottunk a szakkör 2012-es évére.

A túra végeztével nem felejtkeztünk el az iskolai madarakról sem, feltöltöttük az etetőket.
(A szünet alatt ezt a feladatot Bagosi Csaba és Jónás Levente látta el. Ezúton is köszönjük segítségüket, s jutalmul a szakkör tiszteletbeli tagjainak körébe választjuk őket.)


Január másodikán az évnyitó szakkör létszáma hasonlóan alakult, mint elsején. Egyedül Tóth Lilla képviselte a szakkör tagjait, így ő nyerte meg a meghirdetett vetélkedőt és egy tábla csokoládé boldog tulajdonosává vált.
Remélem az év hátralévő részében nagyobb érdeklődésre tarthatok számot a szakköri alkalmakkal kapcsolatban. (Fontos lenne, mert sok a teendő.)