2011. november 12., szombat

Nagy - kevélykedés

Kirándulásunk a Pilisben      

November 3.-án kirándulást ejtettünk a Pilisben, ahol a Nagy-kevélyt (Pilisborosjenő) hódítottuk meg.


Reggel 9-órakkor a pilisi (de nem a Pilis-hegységbeli) vasútállomáson találkoztunk, majd a 9:12-es vonattal nekiindultunk… Vonattal csak Zugló állomásig mentünk, onnan különböző tömegközlekedési járművekkel utaztunk, ezzel is segítve környezetünket.
Bár a busz jó sokáig késlekedett, ennek ellenére nagyon jót kirándultunk… Láttunk különböző madarakat, Csuszkát, Barát cinegét stb-t…
Viszont, ennél sokkal több élményt szereztünk…
Több pihenő közbeiktatásával megmásztuk a Nagy-kevélyt. Utunk érdekes helyeken vezetett keresztül. 


Egy erős kaptató után először egy kisebb „padkához” értünk ahonnan megnézhettük merről jöttünk. Itt találtunk egy víznyelőt, majd sziklás meredélyek mellett értünk a vastag mohaszőnyeggel borított Köves – bércre.

 Innen egy kis „őserdei” bolyongás után jutottunk el Pilisborosjenőre. Pilisborosjenő csupa szép házzal tarkított, rendezett gyönyörű, nyugodt kis település. 

Innen kezdtünk felfelé ballagni a hegyre. Utunk során fenyőerdőket érintettünk, melyekben egy-egy barlangot, üreget volt szerencsénk felfedezni. 


Majd a növényzet lombos – tölgyes erdővé változott. Itt már barlangok helyett a kilátásban gyönyörködhettünk, mivel egyre több lett a sziklás padka, kiülő... 


...míg végül felértünk a kopasz, sziklás csúcsra.


Itt élvezhettük volna a csodálatos 180° panorámát, ha nem lett volna éppen túl magas a páratartalom és szmog Budapest fölött.

 Visszafelé érintettük a valamikori Kevély – nyergi turistaház helyét. (Számomra azért szomorú mementó ez a hely, mivel a rendszerváltás előtt volt szerencsém vendégeskedni ebben az ágyakkal, meleg büfével felszerelt fogadóban. Ezt az épületet a ’20 - ’30-as években a túrabarátok saját kezűleg építették, a hátizsákokban felhordott téglákból és cementből. A rendszerváltás után a barbár vandalizmus eredményeképpen a turistaház pár éven belül eltűnt. - Attila bá’


Lejjebb a Redlinger Adolf turistaúton megtaláltuk a Szódás – barlangot. Itt, aki akarta ismét összekoszolhatta a nadrágját.

A Magas erdőn keresztül jutottunk el az Egri vár másolatába, ahol a hatvanas években forgatták az Egri csillagokat. 


E szent helyen az Én forgatásommal - kicsit bénán -, de megcsináltuk a saját filmünket is: „Egri csillagocskák, avagy a gyerekek is harcolnak”.


Ezután a völgybe vezető úton hazaindultunk. A Teve szikla még búcsút intett nekünk, s a Vendel hegyi erdőkben ránk borult az est.


 A téglagyári buszmegállóhoz, már korom sötétben értünk és ráadásul majdnem lekéstük a buszunkat! De Zaki odafutott és mondta a sofőrnek, hogy a csapat másik fele mindjárt jön. Szerencsére ő hitt neki és megvárt minket. Hosszas buszozás és villamosozás után vonattal mentünk a Nyugatiig, mivel Zuglóban lekéstük a Ceglédi zónázót. A Nyugatiból indultunk vissza Pilisre, ahová negyed nyolcra érkeztünk.

Így értünk haza épségben egy 5 órás és 11 Km-es túraút (+ 5 óra utazás) megtétele után.  Úgy tudom nem veszett el senki (vagy igen?). Na, sziasztok! A következő kiránduláson ugyanennyien, ugyanilyen elszántsággal találkozzunk!
(A túra résztvevői: Bea, Eszter, Johanna, Petra, Lilla, Zaki, Ricsi, Levi, Gergő, Kornél, Krisz, Rózsa, Attila bá')

Kelt.: 2011. November 3.



                                              




By: Tóth Lill@ .

Az alábbi képre kattintva,megtekinthetitek a túrán készült fotókat.



2011. október 26., szerda

Kirándulás

Október 15-én megejtettük első kirándulásunkat.
 A résztvevők korátlaga nem tükrözte a szakkör valós korátlagát, mivel a tizenhárom résztvevő gyermek közül négyen még nem érték el az iskolás kort. (Itt most csak a valós óvodásokat említem, az óvodás szinten  viselkedő iskolásokat nem számoltam hozzájuk. Sajnos ilyenek is akadtak.)
De, ez egyáltalán nem vetette vissza a kirándulás színvonalát. (Ez nagyban köszönhető a kísérő anyukáknak Erikának és Rózsának.)
 A pincesortól dél-keletnek indultunk a kilátó felé, majd keleti irányba fordulván egy erdőkiszögeléshez jutottunk. Itt egy terepbiciklis útvonalon indultunk észak-nyugati irányba, majd az Ikerfenyő előtt észak-keleti irányt vettünk. Erdős domboldalon lefelé haladva lyukadtunk ki a Nagy - rétre. Innen egy kicsit arrébb vonultunk és a Sashegy lábánál letelepedtünk. Itt került sor az ebédre és egy kis pihenésre.
 A vállalkozó kedvű résztvevőkkel megmásztuk a Sashegyet a sárga jelzésű turista útvonalon. Ezek után visszatérve a Nagy - rétre, majd dél felé fordulva, a pincesoron visszatértünk kiindulási helyünkre.
 A durván 4 km-es út nem nevezhető komoly kirándulásnak, de nagyon kellemes őszi sétának bizonyult.
Sajnos madármegfigyelési élményünk nem igen volt, leszámítva egy - két vonuló énekesmadár csapatkát, illetve a szokásos egerészölyv párt. Ellenben leletekben nem szűkölködtünk. Nem egy fészket és egy egerészölyv koponyát is sikerült begyűjtenünk.
 Összefoglalva, élményekben gazdag, kellemes őszi kirándulást tudhatunk magunk mögött.
 A következő kirándulásunk november 3-án esedékes. Cél a Pilis-hegységi Nagy-kevély.

A képre kattintva megtekintheted a séta képeit.

2011. október 12., szerda

Szeptemberi odúellenőrzések

Az idei szakkör nagyon nehezen indult, sajnálatos betegségemnek köszönhetően.
Az első alkalommal saját "fészkünkben", a szakköri teremben raktunk rendet.
 Volt is mit kipakolnunk, takarítanunk, sőt molytalanítanunk. (Az itt tárolt maradék napraforgót sajnos felfedezték a gabonamolyok.)

A második alkalom, már kint a Gerjénél telt a kihelyezett odúk ellenőrzésével.
 Általában az odúkat nem számoztuk, hanem kihelyezőjéről, vagy készítőjéről szoktuk beazonosítani.
Az elsőnél - Bea odújánál - kellemetlen ténnyel kellett szembesülnünk: az odút valaki elvitte. Nem tudom mi szüksége lehetett rá, de remélem rendeltetésszerűen használja és nem tűzifának. (A rendeltetésszerű használat alatt nem azt értem, hogy belekölt, hanem azt, hogy kiteszi a madaraknak.) Jó kis odú volt, széncinegék költöttek benne.
 Bea odújának nyoma veszett

A második odú mostantól a peleodú nevet kapja, mivel egy mogyoróspele vette bérbe. Ez gyakran megesik, ha olyan helyre kerül az odú ahol a kis rágcsáló táplálékához könnyen hozzájut.

Az odú bitorló (maradhat nyugodtan, neki is örülünk).

 A harmadik - Karesz odúja - már tavaly is lakott volt egy mókus által. Fészke, most is itt található.
Úgy tűnt, hogy egy szürke mókus lakja, ami megijesztett bennünket, mivel ez egy inverzív brit faj, de hál' Istennek a Gerjén és bent Pilisen is több helyen megfigyelhető a tájhoz tartozó - sokak által szeretett - kisebb termetű vörös mókus.
 Karesz odúja, lakója most nem volt itthon.

A negyedik odú - Radics Tomi odúja - végre rendeltetés szerűen működik, egy széncinege használja esti szállásnak.
Itt minden rendben van! (Radics Tomi odúja)

Kihelyeztünk tavasszal egy macskabagoly odút is. Az ellenőrzés során ha fészekre utaló jelet nem is találtunk, de látható hogy használta (használja) valaki. A benne talált köpetmaradványok és tollak alapján én macskabagolyra gyanakszom (esetleg erdei fülesre). Hozzáértőbb személy pontosabban meg tudná határozni.
Bagoly - lak 

A nyomok: a köpetben jócskán találhatók madár maradványok is.

 A harmadik szakköri alkalommal az iskolaudvarán kihelyezett odúkat vizsgáltuk meg.
A három odúból kettőt használtak. Egyiket széncinege, a másikat házi rozsdafarkú. Ezekről a költésekről a júniusi bejegyzésben már tettem említést.
Ezen kívül megjelent egy nagy fakopáncs pár, akik előszeretettel használják az iskola nyárfáit kopogtatófának. Egy-egy fát - de mindig ugyanazt a részét - választva, az egyikük mélyebb hangon ad le jeleket, amelyre a másik magasabb hangon válaszol vissza.
Nagy fakopáncs üzenetet küld 

A fentebb leírtak alapján az odúprogram sikeresen működik, ami arra ösztökél bennünket, hogy a jövőben további odúk kihelyezését végezzük el, mind az iskola, mind a Gerje területén.

Az odúellenőrzés további fotói, az alábbi képre kattintva tekinthetők meg.



2011. szeptember 25., vasárnap

Továbbra is tábor!

Megérkezett a táborról szóló beszámoló második része, amelyet Anita írt meg nekünk.
Ezt is közzéteszem. A beszámoló végén található képre kattintva tekinthetitek meg az ide tartozó fotókat.
Egyébként a szakkör már ismét beindult, mindenkit szeretettel várunk hétfőnként 17 - 19 óráig.




Gábrisch Anita:  Táborozás a „Sasfészekben”

A Vakáció utolsó hetében a Madárbarát szakkör tagjaival a bódva-völgyi madárgyűrűző tábor után tovább mentünk Ároktőre. A nyaraló, amely a szállásunk volt, a Sasfészek nevet viselte.
Itt aktív pihenéssel töltöttük a táborból még hátralévő napokat. Strandoltunk a Tisza egyik holtágában, majd vízilabdáztunk és kenuztunk is. Kirándultunk a közeli tanyához, ahol madárlesből figyelhettük meg a madarakat.
Élményekben gazdag programokon vehettünk részt a kézműves foglalkozásokon: agyagoztunk, gyöngyöt fűztünk, íjászkodtunk.

Nagyon jó tábor volt. Köszönöm, hogy részt vehettem rajta!

Jövőre – veletek – ugyanitt…

Anita


2011. szeptember 13., kedd

Nyári tábor

A 2011. augusztusi madarásztábor igen sikeresnek bizonyult.
A tábor célja egyrészt, hogy a fajok megfigyelése mellett  bepillantást nyerjünk a madárgyűrűzés folyamatába.
Másrészt élményszerzés.
Az első három napban a Bodva-völgyben - Perkupa és Szalonna között, Farkas Roland által vezetett táborban - a gyerekek kb. 240 egyed meggyűrűzésében vettek részt. Ez a 240 madár, úgy 30 fajt képviselt. Főleg barátposzáták, cinegék, de előfordultak légykapók, rigók, jégmadár és egy hegyi billegető is.
A tábornak erről az időszakáról Lilla készített egy rövid beszámolót, amelyet lejjebb olvashattok.




A tábor másik felét Ároktőn töltöttük.
A Borsodi - mezőség, Nagycéklápai madármegfigyelő helyén, Seres Nándor természetvédelmi őr vezetésével ismerkedhettünk az ilyenkor itt élő madarakkal. Például, kanalas- és szürke gémmel, szürke cankóval, sordéllyal, szerkőkkel, sirályokkal, nyári ludakkal, stb.
További élményeket kínált a Tiszabábolnai holtág, ahol strandolásra és evezésre nyílt lehetőségünk.
Ároktőn a helyi horgászegyesület jóvoltából horgászélményekkel is gazdagodhattunk.
Bővebb -  Lilláéhoz hasonló - beszámolóval később szolgálhatunk. (Remélem.)

Úgy érzem, a tábor célját elérte, ami köszönhető többek közt a résztvevő gyerekek aktivitásának, fegyelmezettségének és lelkesedésének is.
Ezúton köszönöm meg Kurucz László kollégám nélkülözhetetlen segítségét és a Pércsi testvérek szüleinek - Mariannak és Lacinak - a hazaszállításban nyújtott közreműködését.
Remélem ez a tábor nem csak egyszeri alkalom volt, hanem egy hagyomány kezdete.

                                                                                                  Attila bá'



Tóth Lilla: Madárgyűrűzés Alapfokon
      Szalonna

Mi madarászok idén nyáron, Szalonnán voltunk madárgyűrűző táborban. Megtanultunk hogyan, s mint lehet meggyűrűzni énekesmadár társainkat. 
A gyűrűzés lépései:
Elsőként megnézzük az adott madarat melyik hálóban találták meg és hogy mi a fajtája. Meggyűrűzzük és elmondjuk a gyűrűszámot, amit le is írunk. Ezek után még sok dolgot meg kell néznünk, hogy elég adatot megtudjunk a madárról. Megnézzük a nemét, és azt hogy hány zsír (sárga) és izom (piros) van rajta. Ezek után még tudakolnunk kell, hogy hány centiméter a szárnytolla, a farktolla és a harmadik evezőtolla. Ezek mérése közben megtudhatjuk, ha a madár éppen cseréli a tollát. Majd még meg kell mérnünk a madár súlyát, és elengedhetjük. Ezzel végeztünk, mindent megtudtunk arról, hogy miképpen lehet meggyűrűzni egy madarat, alapfokon.

Most ezzel megint több lett az emlékünk, és megint egyre többet tudunk ahhoz, hogy meg tudjuk védeni a madarakat.

A képre kattintva további tábori fotókat nézhetsz meg!!

2011. június 30., csütörtök

Költésidény

"Működnek" a költőládák.

Házi rozsdafarkú és...



...fiókái.

Ároktőn is kikeltek a pólyás madarak.

Füsti fecske fiókák pelenkával.

Karvalyposzáta fiókák bölcsőben.

2011. június 13., hétfő

Tanévzárás

A májusi hónapot a Madarak - Fák Hetének szervezése, lebonyolítása fémjelezte.
A kiállítási anyagok összeállítása, berendezése, a programok lebonyolítása töltötte ki az időnk jó részét.
Túrázásra, terepgyakorlatra a 13-i és 14-i programok kínáltak lehetőséget.
Úgy érzem, a szakkör tagjai helytálltak csakúgy, mint a tavalyi rendezvény során.
Ezért hálás köszönet mindenkinek!
(Bővebb leírást az iskola blogján találhattok.)

Más!
Május 30-án, megtartottuk szakkörzáró rendezvényünket, mely során a kedves tagok két csapatot alkotva tanúságot tettek tudásukról.
Madarakat kellett meghatározni. Volt amelyiket leírás, volt amelyiket kép és volt amelyiket hang alapján. Ezen kívül még bagolyköpet elemzésben mérhették össze tudásukat a tagok.
 Nagy öröm volt számomra, hogy a két csapat fej-fej mellett végzett, azonos pontszámmal.
Így egyenlő arányban oszthattam el közöttük zsuzsit, ami alatt nem egy hölgyet kell értenünk, hanem Pilis egyik nemzeti csemegéjét, a finom zsuzsi szeletet.
 Ezután az egész éves, lelkes madarászmunkáért osztottam ki okleveleket azoknak, akik rendszeresen részt vettek a szakkör tevékenységein. Az oklevél a kiállítás egy részletét mutatja, mivel szerintem az volt idén a legnagyobb "dobásunk".
Persze emlékezetes volt az egész év:
 Az októberi évnyitó séta, ahol nagy tömeggel mentünk ki a Gerjéhez.
A novemberi kirándulás, ahol rajzó katicabogarak leptek el bennünket.
A decemberi madárodú ellenőrzés nyakig érő hóban.
A januári Margit - szigeti séta.
A februári bagolyodú kihelyezés.
A márciusi mókus és fülesbagoly kaland.
Az áprilisi séta a településen.
És a már említett májusi programok.
Mindezeket fűszerezte az egész éves teremdekorálás, odú és etető készítés, kihelyezés.
(Aki az éveseményiről készült fotókat szeretné hazavinni jelentkezzen nálam egy írható CD-vel.)

Köszönöm egész éves munkátokat, remélem ti is élveztétek!
Jövőre folytatjuk.

Végül a táborról. Idén is akár csak tavaly tervezek nyári tábort, az hogy megtartjuk-e, csak rajtatok és a Jó Istenen múlik.
A feltételeket elküldöm emilben , de itt is olvasható lesz, illetve már személyesen is kiosztottam nyomtatványokat.
Mivel szeretnék gyűrűzéses programot beilleszteni a tábor rendjébe így az ároktői mellett új helyszín is megjelent, Szalonna. A részleteket alább olvashatjátok. 
A kérésem az lenne, hogy aki szeretne részt venni a táborban tanévzáróig, de legkésőbb júni 30-ig jelezze személyesen, vagy emilben.
Kedvcsinálásként egy tavalyi kép:

És most a tábor feltételei:


      A nyár folyamán madarásztábor megszervezésére kerül sor.
Időpontja: augusztus 22. - 28.-ig
Helye: Szalonna és Ároktő
Elhelyezés Szalonnán sátorban, Ároktőn parasztházban.
Program: madarászás, evezés, fürdés
Utazás: személygépkocsival.
Étkezés: napi háromszor + tízórai, uzsonna (gyümölcs, ez+az)
Felszerelés. Naptej, szúnyogriasztó, gyógyszerek (ha szedni kell), fürdőruha, időjárásnak megfelelő, kényelmes ruházat (egy-egy meleg is), esőkabát szükséges.
Amit nem szükséges hozni: zajkeltőeszközök, ékszerek, nagymennyiségű készpénz, drágadolgok és körömcipő.
Kiegészítő és tartós élelmiszerek felajánlását elfogadjuk.
      Kérlek, tájékoztassatok, ha gyógyszert kell szednetek, illetve ha valamilyen allergiával küzdötök. (por, állatszőr, toll, parlagfű, gyógyszer, étel stb..)
A tábor részt vételi díja: 13 000Ft

Augusztus 22-től 25-ig: Bódva völgyi gyűrűző tábor (Aggteleki Nemzeti Park)
Ellátás: A táborban „terepbiológus képző” feltételek vannak. Elhelyezés 3-4 személyes sátrakban, legalább napi 3X étkezés biztosított (bográcsos és szabad tűzön készülő ételek). Tisztálkodási lehetőség a karsztforrásnál vagy a Bódvánál.
Szükséges felszerelés: Hálózsákról, elemlámpáról, evőeszközökről mindenki maga gondoskodik. Sátraink vannak, de aki tud, a biztonság kedvéért hozzon magával. Hideg éjszakákra vannak tartalék pokrócok a táborban, amelyek igénybe vehetők. Polifoamot, esőkabátot, bakancsot/gumicsizmát, távcsövet, fényképezőgépet érdemes hozni. Szívesen látunk olyan zeneszerszámokat, amelyekkel az esti tábortüzeknél fokozni lehet a hangulatot. További szempontok, amiket érdemes figyelembe venni: Augusztusban éjjel 5-10 °C -ra is lehűlhet a levegő, napközben   30 °C felé is emelkedhet a hőmérséklet. Olyan ruházatot érdemes hozni, amelyért nem kár, ha a madarak “lepotyogtatják” vagy a bokrok szétszaggatják.
Augusztus 26-tól 28-ig: Ároktői madarász tábor (Bükki Nemzeti Park és Hortobágy területe)
Ellátás: Elhelyezés 5 személyes szobákban, legalább napi 3X étkezés biztosított. Tisztálkodási lehetőség fürdőszobában.
Szükséges felszerelés: Hálózsák és sátor kivételével ugyanaz, mint Szalonnán.
  Visszajelzéseket a 30/492-4684-es telefonszámra, illetve a szamota@mailbox.hu e-mail címre várok.

Szép és problémamentes nyarat, kellemes pihenést kívánok mindenkinek!
                                                                                                                           Attila bá’
Pilis 2011. május 30.

Mindenkinek szép nyarat és sikeres madarászatot kívánok: